Mezőnagymihály Község Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, ezennel kiírja a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók, és felsőoktatási tanulmányaikat megkezdeni kívánó fiatalok számára a 2020/2021. tanév második és a 2021/2022. tanév első félévére vonatkozóan.
A pályázat célja:
A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer célja az esélyteremtés érdekében a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok felsőoktatásban való részvételének támogatása. A Bursa Hungarica Ösztöndíjrendszer többszintű támogatási rendszer, amelynek pénzügyi fedezeteként három forrás szolgál: a települési önkormányzatok által nyújtott támogatás, a megyei önkormányzatok által nyújtott támogatás és a felsőoktatási intézményi támogatás.
A pályázók köre:
A pályázatban kizárólag a települési önkormányzat területén lakóhelyen rendelkező, hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók jelentkezhetnek, akik
· „A”: nappali tagozaton, alap vagy mesterképzésben, osztatlan képzésben, illetve felsőoktatási szakképzésben folytatják tanulmányaikat
· „B”:2020/2021 tanévben utolsó éves, érettségi előtt álló középiskolás diákok, vagy felsőfokú végzettséggel nem rendelkező, felsőoktatási intézménybe még felvételt nem nyert érettségizettek, akik 2021/22 tanévtől kezdődően nappali tagozaton felsőoktatási alapképzésben, osztatlan képzésben vagy felsőoktatási szakképzésben kívánnak részt venni.
A pályázat benyújtásának módja és határideje
A pályázat beadáshoz a Bursa Hungarica Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerben (a továbbiakban: EPER-Bursa rendszer) egyszeri pályázói regisztráció szükséges, melynek elérése:
https://bursa.emet.hu/paly/palybelep.aspx
(Azok a pályázók, akik a korábbi pályázati években regisztráltak a rendszerben, már nem regisztrálhatnak újra, ők a meglévő felhasználónév és jelszó birtokában léphetnek be az EPER-Bursa rendszerbe.)
A pályázatok benyújtási határideje 2020. November 5.